2011. november 30., szerda

Kreatív vizuális gyakorlatok - Rajzgép feladat - háztartási konstrukciók 2011.

Hangvezérelt élő szoborcsoport

A gyakorlatot a kooperatív munkaformák sajátos összefüggéseire reflektálva dolgoztuk ki. Az együttműködés akadályoztatása, illetve az együttműködést megalapozó kommunikációs helyzet megnehezítése volt a gyakorlat alapja. A feladathoz két csoport kialakítására tettünk javaslatot, mely csoportok egymástól távol eső terekben elkülönítve, mintegy izolálva próbáltak egy-egy szoborcsoportot létrehozni úgy, hogy egymást csak egy adó- vevő segítségével, vagyis a hang, a beszéd médiumával instruálhatták. Feladatuk az volt, hogy felváltva, egy-egy instrukció alapján kellett fokozatosan felépíteniük a szoborcsoportot, ahol egyszer az egyik, másszor a másik csoport határozta meg a szobor építésének következő lépését. Alapanyaguk néhány szék egy képkeret és egy darab papír, valamint a csoporttagok saját teste volt, melyet, a tárgyakhoz animált mozdulatsorokkal kiegészítve használhattak. A két szoborcsoport közti különbséget, a kommunikációs interferencia, az értelmezésbeli különbségek és az együttm űködés fejlettségének fokozatai határozták meg.

2011. január 23., vasárnap

Kreatív feladattervek - klasszikus műfaj másképp



Sipos Boglárka






Kiss Erika

A kiválasztott festményről készítünk közösen egy reprodukciót. A táblára illetve falra rögzített lap mellett, tüntessük fel az eredeti festményről nyomtatott képet, hogy folyamatos segítséget nyújtson a saját, kézzel készített képünkhöz. Ecset helyett, kizárólag a kezünket használhatjuk a pontok/ foltok kialakításához. Ujjlenyomataink megadják a pontok formáját, azonban helyzetét, tömegét és színvilágát mi határozzuk meg. A papír fehér felületét érdemes felhasználni a képen látott fehér foltok helyeként, a későbbiekben nehézséget okozhat a fehér szín felhelyezése. Fontos a kép hasonlóságának érdekében, a frissesség és az élénk színek megőrzése.






Hetey Brigitta

A termet úgy rendezem be az óra elején, hogy lehetőleg mindenki háttal üljön egymásnak. Ez nagyon fontos lesz a feladat során. Amint elhelyezkednek a tanulók, mindenki húz a táskából két tárgyat úgy, hogy azt ne lássák a társaik. Ezek után mindenki elhelyezi a saját rajzlapján a tárgyakat és elkezdik kitölteni a szabadon maradt felületet különböző mintákkal. Segítségképpen ceruzával körbe is rajzolhatják azokat, hogy ne csússzanak el a rajzlapon. Lassan elkezdem visszaszedegetni a tárgyakat és egy félreeső részen más fel nem használt tárgyakkal vegyítve lefedem azokat egy textil darabbal. Amikor mindenki végzett, megkérem a diákokat, hogy tegyék le a rajzaikat, majd mindenki álljon a másik diák rajzához. Az utolsó feladat a tárgyak beazonosítása. A textil felemelése után mindenkinek ki kell választani azt a két tárgyat, amit szerinte a csoporttársa használhatott és rá kell helyezni a képre, úgy ahogy azt a társa tette.

2011. január 20., csütörtök

Kreatív feladattervek - helyfoglalás







Ceh Tibor

A csoport egyik része nem ismeri az ábrát, ők lesznek a kezek, és nekik kint a szabadtéren kell alkotniuk. A csoport másik fele viszont ismeri az ábrát és ők lesznek az agy. A teremben lévő diákok koordinátákat adnak a lenti diákoknak. A jobb láthatóság érdekében nagy kartonból nyilakat készíthetünk. Az egyik a vízszintes, másik a függőleges irányt mutatja. Ezekből az irányokból kell kiolvasniuk a kinti diákoknak az üzenetet. További nehezítés képen csak az egyikőjük nézheti az ablakban lévő irányt mutató diákokat. Az üzenetet, át kell adni a rajzolónak, akinek a szeme be van kötve. Így végül ha a vízszintest jelölő mutató látható, az üzenet olvasó azt jelenti a rajzolónak aki lisztet szór maga előtt és jelzi a vízszintes helyváltoztatását, mozgását.
A feladat elvégzése közben nagyfokú odafigyelés szükséges, mivel nincs lehetőségek korrigálásokra. A rajzolás mellett a diákok a kommunikáció folyamatát is demonstrálják, ezáltal fontos az együttműködés és a precizitás. A jó feladat elvégzéséhez szükséges az összhang, hiszen nagyon könnyű egy üzenetet félreérteni.




Sipos Boglárka




Fónagy-Árva Judit

A térérzékelés fejlesztésére szolgál ez a feladat. Az önként jelentkezőket beállítottam a terem végében a falhoz, és bekötöttük a szemüket. Ezután egy labirintust állítottunk fel nekik a teremben található tárgyakból. Fontos szempont volt, hogy ne lássanak semmit az átrendezés folyamatából. Ezután teljesen vakon kellett kibotorkálniuk a véletlenszerűen elhelyezett tárgyak közül. Külön utasítás volt, hogy nem szabad arrébb tolni, vagy feldönteni az akadályokat. Azért kértem több önként jelentkezőt a feladat megoldásához, hogy ne csak a tárgyak akadályozzák őket a kijutásban, hanem ők is egymást. Meglepő tapasztalat a feladattal kapcsolatban, hogy a delikvensek hihetetlen gyorsasággal kikerültek a barikádok közül, csupán tapogatás segítségével.

A feladat végén megpróbáltam újabb önként jelentkezőket keresni a csoportból, hogy ők is kipróbálhassák, hogy bekötött szemmel hogyan változik meg a térélmény és az érzékelés. Valamiért nem akadtak újabb önkéntesek.


Bugyi István József

A csoporttagok közül, munkamegosztása szerint egyik az „irányító”, a második a „mozgató” és a harmadik pedig a „rajzoló” szerepét tölti be. A „rajzoló” feladata az, hogy egy forgó-guruló széken ülve, egy vastag hegyű alkoholos filctollat stabilan tart a kezében (egyenes és megfeszített könyökkel), bekötött szemmel. Az ugyancsak elkendőzött szemű „mozgató” a „rajzolót”, mögötte állva és a derekát fogva manuálisan irányítja, míg az „irányító” szóban különböző koordinátákat és egyéb instrukciókat ad eltakart szemű társainak, akik teljesen rá hagyatkozva végzik a munkát. A feladat megoldása során egyszerű ábrákat kell a papíron ábrázolniuk (pl. ház, felhő, fa). A feladat érdekessége, hogy az egyes csoportok ugyanazon a felületen dolgoznak, így a végén egy vonalas karakterű, közös grafika fog létrejönni.

Kreatív feladattervek - akadályoztatott rajzolás


Kiss Erika

A játék elindításakor a játékosoknak el kell dönteniük ki vállalja a rajzoló, illetve az irányító szerepét. Ha ezt sikerült, a rajzoló szemét az egyik kendővel kötjük le, a másik kendőt pedig az ügyesebb, író kezére erősítjük. Ezután a rajzoló elé kerül a táblára helyezett már előre felrajzolt labirintus rajza. Az irányító ezt követően a helyes útvonalon kézi irányítással segít eljutni a célig, úgy hogy csak a kézen lévő kendő által érintkezhet a rajzolóval. Az irányító a rajzoló kezébe tett tollal rajzoltatja meg az útvonalat, úgy hogy minél kevesebbszer érintkezzen a labirintus falával. A célba jutás után, a rajzolóról lekerül a kendő, s közösen értékelhetik rajzi feladatukat.




Hetey Brigitta

A feladat elvégzéséhez a tanulóknak a szájukat kell használniuk. Mindenki találkozhatott már az ünnepi időszakban szájjal és lábbal festő művészek festményeivel, amiket képeslap formátumban lehetett megvásárolni. A feladat célja, hogy megismerjék a technikában rejlő nehézségeket és alázattal viseltessenek a hasonló helyzetű emberek iránt. A festmény elemeit és azok színeit én határozom meg. A tanulók nem használhatják a kezeiket A színek kikeverését, az ecset lemosását a szájukkal kell megoldaniuk.

Feladat során elhangzott utasítások:

Zöld domb, rajta piros tetős házikó sárga fallal, kék ablakkal, barna ajtóval. Mellette két oldalt egy-egy fa (értelemszerűen barna törzs, zöld lombkorona). A domb aljában kék tavacska. Az égbolton két kék felhőpamacs és egy sárga napocska (elhelyezésük ízlés szerint). Lezárásként pedig öt fekete madár az égen.





Sipos Boglárka




Bugyi István József


A feladat megoldása során szükség van egy rajzolóra és egy akadályoztatóra. A rajzoló feladata, hogy tetszőleges ábrát rajzoljon az előtte lévő papírlapra. Közben az akadályoztató a rajztábla alatti, színes cukorkadrazséval beszórt területen a tábla mozgatásával igyekszik a rajzoló tevékenységét meggátolni, illetve saját szándékának megfelelően módosítani. Minden páros új, tiszta felületre dolgozik.




Egeresi Ilona Lilla

Ördögbilincs.
A gyerekek párba állnak. Minden pár kap két bilincset, melyet madzagból kötöttem meg. A pár egyik tagja mindkét csuklójára felhúzza a bilincset, a másik pedig úgy húzza fel a bilincsét hogy a két bilincs összekötő szára hátulról keresztezze egymást.




Ceh Tibor

Portrét, vagy akár karikatúrát kell készíteni a velünk szemben ülő tanulóról. A diákok egymással szemben ülnek le, miközben a táblát a térdükön tartják. Egyszerre csak egy rajzolhat, azzal a tollal, amelyet egy madzag ölel körbe, ami függőleges irányban két ponton van rögzítve. A feladat elvégzéséhez 10- 15 perc áll rendelkezésre. Az idő leteltével csere, az, aki rajzolt lesz a modell. A végén egy érdekes, kártyalap kompozíciójú ábrát kapunk.





Fónagy-Árva Judit

A feladathoz 3 önként jelentkezőre volt szükségem. Az egyikük volt a rajzoló ember, aki nem akart rajzolni. A két másik őt próbálta rajzolásra kényszeríteni. A nem rajzoló ember szemét bekötöttük, két kezére sálakat kötöttünk, ezekkel kellett mozgatni a másik két résztvevőnek a karjait. A két mozgató embernek megsúgtam, hogy mit kell megrajzolniuk a másikuk kezének a mozgatásával. Ezután gyakorlatilag közelharc kezdődött, hogy a két mozgatóember kizárólag a kendőket megfogva, rajzolásra bírja bekötött szemű társukat, aki viszont keményen ellenállt. Az első esetben a feladat egy Miki egér megrajzolása lett volna, de a két mozgatónak kijelölt ember nem bírt a rajzolni nem akaró fiúval. Néhány perc közelharc után az eredmény sok mindenre emlékeztetett, de Miki egérre nem.
A második próbálkozásra három lány került össze, nekik már jóval egyszerűbb dolguk volt, könnyebben elbírtak az ellenálló társukkal, és a végső produktum is jobban hasonlított az előirányzott autóhoz.